Susan Boyle a Megasztár angol megfelelőjének, a „Britain’s got talent” című műsornak a nagy felfedezettje, akinek bemutatkozó dalát az adás óta a youtube-on 60 milliónál is többen látták. Egy csapásra felkapta a média, és híre pikpakk bejárta mind az öt kontinenst. Miért is?

Susan Boyle 47 éves vénlány, egyedül él, állítása szerint soha senki meg sem csókolta, gyerekkorában csúfolták, a háta mögött nevetnek rajta. Születésekor oxigénhiány lépett fel, és ez nem tett jót sem a külsejének, sem az értelmének. Első látásra bolond öregasszonynak tűnik, akit a sors mintha csak arra teremtett volna, hogy a nála épp egy hajszálnyival kevésbé frusztrált átlagemberek lábtörlőjéül szolgálhasson. Ez így rendben is lenne, ha nem énekelne. Susan Boyle viszont énekel. Amint kinyitja a száját, gyönyörűséges hangja betölti a termet, az emberek füleiben a hallócsontocskák, az üllő, a kalapács, a kengyel korrekten lekopácsolják a dobhártyára a hangullámokat,a dobhártya továbbítja a rezgéseket a belső fülben lévő csillócskákhoz, amik egyszerre úgy hajladoznak, mint érett búzakalászok a szántóföldön. Ez a hajladozás elektromos ingerületet gerjeszt, amely az idegpályák segítségével utat talál magának a központi idegrendszerhez, ahol is beüt a krach. A színpadon a szánalmasságában mulatságos falubolondját látják, a hangja viszont egyszerre zengő érc és pengő cimbalom, hajnali madárdal, mennyei fuvolakvintett, és a Magyar Rádió Gyermekkórusa egy hús-vér testbe belegyurmázva.

A rendszer nullával oszt. Elragadtatás lesz úrrá a tömegen, állva éljenzik, végtelenségig tapsolnak, könnyekig meghatódnak. Micsoda hang kéremszépen! Micsoda hang!

Pedig Susan Boyle hangja egyáltalán nem annyira eszméletlenül különleges. Egyszerűen csak szép. Jó. Ez nyilván senkit sem érdekelne, ha nem lenne ott Susan Boyle egész életének tragédiája. Az átlagtól semmennyiben sem eltérő átlagosak éveken át tartó gúnyolódásai, a kitartóan tűrt piszkálódások, Krisztus sebében turkáló szafaládé ujjacskák.
Susan Boyle amikor kiállt a színpadra, mindenki gúnyosan mosolygott, várták a püffedt vén tyúk produkcióját, el is képzelték, hogyan fogja magát dobálni a színpadon, hogyan fog szánalmasan kornyikálni, és milyen kellemes is lesz arra gondolni, hogy ő nem mi vagyunk, neki rosszabb mint nekünk. Amikor aztán meghallották a hangját, egyszerre rettenetesen elszégyellték magukat, hiszen ami először Isten gonosz tréfájának tűnt, azt most fénylő glória vette körül, az emberi szívek megteltek lelkiismeretfurdalással. Ez a marcangoló érzés pillanatok alatt átváltott vallásos áhítatba, és Susan Boyle lett a Messiás, aki elhozta a Merőben Közönyös Isten Egyházának tanításait hozzánk, a gyarló néphez. Susan Boyle hangja azért tetszik annyira az embereknek, mert ha történetesen a piacról hazafelé menet látják, amin csirkefarháttal pukkadásig megpakolt cekkerét húzza maga után, ami aztán egy zebránál az útpadka szélén megficamlik, kizuhan az útra, és keresztül hajt rajta egy double decker, akkor csak röhögtek volna, és ment volna mindenki tovább a dolgára. Susan Boyle annyira nem látszik sztárnak, hogy éppen ezért lett végül annyira igenis az. Mert jó a hangja, persze, jó, ez nem vitás. De most a nép egyszerű gyermekét látják, akinek sikerült. Az amerikai álmot látják működés közben. Egy életen át küzdött, sokszor alulmaradt, de végül diadalmaskodott, és most ott áll az Olymposzon, jobbján Jézussal, balján Elvis Preslyevel, a lábai előtt pedig Zámbó Jimmy hever keresztben.

Most mindenki a barátja akar lenni. Persze Susannak eddig is jó hangja volt, csak eddig senki sem ismerte, eddig nem szerepelt a tévében, főműsoridőben, eddig nem éljenezte egy stadionnyi ember állva, eddig nem látták az interneten 60 millióan a produkcióját. Akkor amikor ember volt, akkor senkinek sem kellett. Most, hogy a média tenyerére emelte, most férfi topmodellek versengenek csókjáért.

Őszinte világ ez kérem. Nem is képmutató. Egy cseppet sem. Ugyan kérem. Hova is tetszenek gondolni.