A társadalom nagy részében él az az elképzelés, hogy aki hajléktalan lesz, az erről csak maga tehet. Miért nem dolgozik? Menjen el dolgozni, ne kolduljon, ne rontsa itt a levegőt! Egyébként is, tiltsák ki őket a városból. Büdösek a buszokon, át kell lépni hortyogó testüket az aluljáróban... Hallatlan!

Nagyfokú arrogancia ez az emberek részéről. Azokéról, akik már a hétköznapi kiadásaikat is hitelekből fedezik, nem csak az autójukat veszik hitelre, nem csak a lakásukat, nem csak a plazmát, a dvd lejátszót, az új mobilt, hanem újabban terjedőben van, hogy a tejet, kenyeret is kölcsönökből, hitelekből fedezik az emberek.

Nem is értem, hogyan lehet valaki ilyen magabiztos, aki ennyire borotvaélen táncol. Hiszen elég lehet egy kisebb, közepes gazdasági válság, és az egész jóléti illúzió, amit büszkén építünk fel magunk körül, hogy a sikerességünket demonstráljuk általa, kártyavárként omlik össze. Persze közbejöhet egy válás, egy tartós betegség, baleset, vagy elveszíthetjük a munkahelyünket. Elég aztán, ha pár hónapig nem találunk munkát, vagy nem fizet a biztosító, vagy isten tudja mi jön közbe. Akkor aztán elveszik a kocsit, a lakást, a plazmát, vagy az akármit, ami eddig mind a társadalmi rangunkat hirdette.

Marad az aluljáró, a koldulás.
Statisztika szerint a hajléktalan férfiak 2/3-a válás miatt került az utcára.

Ismerek egy koldust a Ferenciek terén az aluljáróban. Vak. Egyszer még évekkel korábban láttam a tévében. A Gellért szálló masszőrje volt. A riportfilm akkor azt ecsetelte, milyen nagyszerű masszőr is ő. Mivel vak, ezért egyéb érzékei, mint például a tapintása, olyan fantasztikusan érzékenyek, hogy nincs is nála finomabb kezű masszőr a városban. A filmben megszólaltatott kollégák, vendégek egyként dicsérték.
Aztán látom, hogy az aluljáróban koldul.
Megkérdeztem tőle, hogy mégis miért, és hogyan?
Mondta, hogy leépítés volt, és hát kitették.
Most koldul.
Biztos az ő hibája ez is.