Abban azért megegyezhetünk, hogy amióta létezik ember és létezik nyelv, azóta nem írtak tökéletesebbet a magányról és a reménytelenségről, mint József Attila:
(...) A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. (...)
Utolsó kommentek