Pólópokol

A hetek úgy múlnak el a mókuskerékben, hogy néha nem tudod, mit is csináltál a múlt héten. Persze de nagyon is tudod. Nem csináltál semmit. Csak robotoltál. Keltél és feküdtél. Tapostál valamiért, amit tizenévesen megvetettél. Aminél sokkal többnek gondoltad az életet.

A gyerekek elkezdenek bácsizni, vagy nénizni. Jó napottal köszönnek. Számukra már másik univerzum vagy. Felnőtt vagy. Benned még élénken élnek az iskolaévek, a csínyek, a zajongás, a futkosás, a papírrepülők, a galacsinok. Te még érzed a hidat közted és a gyerekek közt. Számukra ez a híd még nem épült fel. Feléd nem is fog. Ők is csak azzal tudnak majd együttéerezni, amit már megéltek. Az öregek felé fordulsz és nem érted a problémáikat. Ők értik a tieidet. Ők már voltak annyi idősek, mint amennyi te vagy most, de te még nem voltál annyi, mint amennyik most ők.

Az öregeket mindenki megveti, mégis mindenki szeretne sokáig élni. Az öregek ingyen utaznak, az öregek eltömítik a BKV-t, az öregek pár ezer forintért szavaznak. Az öregek lassúak, kerülgetni kell őket. Az öregek szürkék, áporodottak. Az öregek kollektív megvetésben élnek. Persze kivételek a saját nagyszüleink. Ők jófej öregek. A többiek szar alakok. Sokan vannak.

A társadalmak elöregszenek.
Egyre többen lesznek.
Egyre többen leszünk.
Nem születnek gyerekek. Az átlag életkor stabilan emelkedik. Ma minden dolgozó emberre egy nyugdíjas jut. Mindannyiunknak van egy nyuggere, akire melózunk. Amikor mi leszünk nyuggerek, a második ratkó gyerekek, akkor feleennyien fognak melózni értünk. Mi vagyunk a demográfiai hullám csúcsa. A '70-'80 között születettek. Mi egy nyuggert tartunk el, de mi már ketten várjuk majd az egyetlen dolgozó által megtermelt nyugdíjunkat. Az idő rohan. Mi is. A végzetünk felé. Minimálbér után fizetjük a járulékokat, adótcsalunk. Feléljük a jövőnket.

Elárulok valamit.

Mire nyugdíjba megyünk, már nem lesz nyugdíjrendszer.
Már most is fenntarthatatlan, viszont mivel baszunk gyerekeket csinálni, ezért nem lesz senki, aki összegürizze a nyugdíjaséveinket.

Készülj fel most a 30 évvel későbbi életedre.
Próbálj megtakarításokat létrehozni.
Az államra nem számíthasz.
A szolidaritásban ne reménykedj. Nap mint nap átlépsz a hajléktalanokon. Tudod milyen rendszerben élsz.

Tegyél félre egy korra, amit talán jobb lenne, ha meg sem élnél.