Sok éve utazom a piros 7-es busszal, de csak nemrégen figyeltem meg, hogy a Szabadság híd és az Erzsébet híd közti szakaszon van egy pont, ahol ha az ember jó helyen ül a buszon, akkor egy érdekes dolgot vehet észre.
A busz ajtajai mögött található ülések előtt ugyanis van egy üveglap, amin jó időben, megfelelő fényviszonyok mellett az tükröződik, amit a busz már elhagyott, tehát ami mögöttünk van. Filozófiai értelemben kis csúsztatással az ember előrefelé kitekintve a jövőt látja, a tükröződésben pedig a múltat.
Van egy szakasz, ahol az Erzsébet híd előttünk egyre nagyobb lesz, a Szabadság híd pedig a tükröződésben egyre kisebb, és van egy másodperc, amikor a két hidat egynek lehet látni. Ezt próbáltam már hónapok óta megörökíteni, de vagy a fényviszonyok nem voltak jók, vagy eltakarta egy mikrobusz, teherautó, vagy emberek utaztak a lépcsőn, vagy este volt, vagy köd, vagy odabent túl sötét, vagy odakint túl verőfény, vagy egyszerűen le sem tudtam ülni a buszon.
Az alábbi kép a körülmények szerencsés együttállásakor született.
Utolsó kommentek