Lady Gaga „egy mainstream termék, aki azt állítja, hogy a különcöknek énekel, a lázadóknak és megfosztottaknak, miközben ő egyik sem ezek közül.” – mondja róla Camille Paglia… igaza van, és téved. „A szennyáradat tetején lovagol, s már nem előidézi vagy ünnepli a kulturális káoszt, hanem csak létét bizonyítja. Örömmel szívja be az oszlás gázait és megrészegülve ízlelgeti a felbomlás sűrű, romlott mézét. Művészetét és mondanivalóját kritizálni ostobaság, sőt mi több: felesleges is. Hiábavaló bírálni, hiszen nem hordoz értékeket, nincsen sem normatív, sem norma-ellenes alapja, ehelyett inkább az aktív nihilizmus, a semmi láthatóvá válása.” – írja róla Békés Márton… igaza van, és téved. Lady Gaga nem különc, hanem tömegtermék, nem lázadó, hanem legitimáló, nem megfosztott, hanem arisztokrata. Az anyagi jótékonykodás és a melegek jogainak érdekvédelme is pusztán a marketing része. Lady Gaga nem forradalmár. „Gaga nem lázad semmi ellen, hanem maga a semmi, büszke értelmetlenségével az értelem nélküliséget tükrözi vissza.” (Békés Márton) Lady Gaga in-in-infantilis da-da-dadogásától nem reccsen meg a rendszer – és ez a lényeg. Lady Gaga nem pusztán egy tömegtermék (Camille Paglia) és nem pusztán egy nihilista (Békés Márton), hanem egy személyiség, aki az életművével hozzájárul a kapitalizmus legitimálásához. Lady Gaga nem lázadó, hanem „lázadó”. A „művésznő” „lázad” a konvenciók és a normák, az erkölcs, a család és a vallás intézménye ellen, vagyis olyan jelenségek ellen, amiket már a kapitalizmus amúgy is kikezdett, ő csupán hozzájárul a pusztításhoz vagy jobban mondva részt vesz a dekadens folyamatban. A „művésznő” viszont nem lázad a gazdasági-társadalmi rendszer, a kapitalizmus ellen. A lázadásnak nincs valódi tétje. A lázadása nem a kapitalizmus lerombolására és egy új, szolidáris közösség létrehozására irányul, mint a kommunisták lázadása. A lázadása kizárólag individualista – a „művésznő” ugyanúgy önmagát akarja „megvalósítani”, mint azok az üzletemberek, akik különféle neoliberális szektákban tanulják meg a versenyfortélyokat. Lady Gaga tevékenysége könnyedén besorolható a szart sem érő lázadások közé, olyan „művészek” és „forradalmárok” társaságába, mint az öregségével szembenézni képtelen, szélsőségesen önimádó Madonna vagy a plázacica és punk keresztezéséből létrejövő, ambivalens (korcs) identitást hordozó Pink. A rendszer pontosan az olyan „lázadások”-at fogadja el és tűri el a testén, amelyek nem rengethetik meg a kapitalizmus alapjait. A rendszer nem csupán tűri, de támogatja is ezeket a „lázadások”-at, mivel ezzel olyan út, olyan irány nyílik meg, ami teljesen félreviheti a valódi lázadókat. A fiatalok úgy vezetik le a fölösleges energiáikat, hogy közben nem rengetik meg gyökereiben a rendszert, és mikor felnőnek, elvesztik az ideáikat és csalódottan beállnak a rendszer fogaskerekei közé.

@Frederick: Köszönöm az írásodat. Némileg kifinomultabbra sikerült, mint az én véleményem.
Egyébként a kommunizmus, vagy más nevén létezett szocializmus, vagy inkább államkapitalizmus szerintem részben azért omlott össze, mert hadakozott a lázadás ellen, és annak minden formáját próbálta elnyomni. A kapitalizmus sokkal ügyesebb ebben a tekintetben, ugyanis a lázadás számtalan formáját ügyesen becsatornázta a fogyasztási rendszerbe. Ma például punknak lenni nem lázadás, hanem csak egy fogyasztói szubkultúrába való beállás.