Ma van Trianon évfordulója. Trianonnal kapcsolatban Magyarországon ma két rossz interpretáció közül lehet választani. Nincs harmadik elfogadott nézet. Vagy molotov koktéllal a kezedben nagymagyaroszágos pólóban, szittyaszütyővel kiállsz a román nagykövetség elé azt üvölteni, hogy nem nem soha, nem nem soha, vesszen trianon, régi mániám tankkal végigmenni románián, stb stb, vagy egy belvárosi alter kávéházban koffeinmentes kapucsínót szürcsölve, habját az ÉS-re csöpögtetve értekezel okoskeretes szemüveges barátaiddal arról, hogy Trianont el kéne már felejteni, túl kéne lépni rajta, és egyáltalán nem is fontos kérdés, mert itt vannak például a magánnyugdíjak, meg az alkotmány, meg a zöldpardon.

A baj az, hogy mindkét hozzáállás elhibázott. Mert ugyan ki gondolja komolyan azt, hogy 91 évvel Trianon után akármilyen csöppnyi esélyünk is lenne visszaszerezni az elvesztett területeket? Ráadásul ezeknek a területeknek a nagyrészén már a békediktátum aláírásának pillanatában is többségben voltak a románok, szlovákok, szerbek, stb. Persze nem mindenhol, sőt a mai napig vannak 90%-ban magyarok lakta részek, de a nagy egész Erdélyben és a nagy egész Felvidéken már akkor is bőven kisebbségben voltak a magyarok, hát még azóta... Szóval hogyan is kaphatnánk vissza? Nincs olyan testület, nincs olyan nagyhatalom, aki ebben a kérdésben a magyarok mellé állna, és erejével kikényszerítené a határrevíziót. Akkor mégis hogyan szerezzük vissza? Támadjuk meg a szomszéd országokat? Melyikkel kezdjük? A nálunk két és félszer nagyobb és erősebb Romániával? Jóformán szinte csak Erdélyben több román él, mint Magyarországon magyar. Vagy menjünk neki a szerbeknek, akik az elmúlt évtizedekben éveken át háborúztak, és még úgy is nagyobb haderejük van, hogy a NATO szétbombázta őket? Esetleg a szlovákoknak, ahol már alig él 100-200ezer magyar? Vagy a 30milliós Ukrajnát romboljuk földig, akiknek még ballisztikus rakétáik is vannak? Esetleg a nálunk sokkal nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező osztrák sógoroktól vegyük vissza az Esterházyak birtokait? Vagy rohanjuk le mindjárt az összes érintett államot egyszerre? Akkor legalább nem szenvednénk sokat, mivel napok alatt összeroppantanának minket. De ha valami isteni csoda folytán mégiscsak sikerülne visszaszereznünk az elcsatolt területeket, akkor hogyan szerveznénk az országunkat kb 13millió magyarral és 20millió (valószínűleg igencsak ellenséges) kisebbségivel? Lássuk be, hogy a trianoni döntés megmásíthatatlan és helyrehozhatatlan.

A másik rossz interpretáció a liberális értelmiség (ha van egyáltalán ilyen) válasza Trianonra. Ne foglalkozzunk vele, felejtsük el, lépjünk túl rajta... Hát van ezeknek szíve? Értik egyáltalán, hogy miről beszélnek? Trianon ennek az országnak az egyik legnagyobb tragédiája, és ezen az sem változtat, hogy rossz háborúkban rossz oldalon harcoltunk, és vesztettünk. Az sem változtat, hogy a Trianon előtti többségi Magyarország kisebbségekkel szembeni politikája általában arrogáns, elnyomó és beolvasztó volt. Magyarország területe a döntés következtében egyharmadára zsugorodott. Elvesztette népessége nagyrészét. Teljesen magyarlakta területek kerültek határon kívülre. Elvesztettük az iparunk, a nyersanyagaink nagyrészét. Könyörtelenül széttépték az infrastruktúránkat. Oda lettek egyetemeink, műemlékeink, nemzeti kegyhelyeink, szent hegyeink. Ez az ország azóta sem tudta kiheverni a traumát. Ezzel szembe kell nézni, nem pedig csípőből elutasítani a Trianonról szóló vitát.

Trianonnak közbeszéd tárgyának kell lennie. Trianon ennek az országnak szörnyű pusztító traumája. Tragédiája. Olyanok lettünk, mint az a fa, amit tőből kivágtak, a gyökereit pedig gázolajjal locsolták meg. Csoda, hogy túléltük.

De minden együttérzés és megértés mellett sem lehet arról szó, hogy a szomszéd nemzeteket mocskoljuk és támadjuk Trianon miatt.

Igen. Június 4. nemzeti gyásznap. Emlékezni kell rá. Aztán pedig végre intenzíven keresni a módját annak, hogy kibéküljünk a szomszédainkkal. Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, vagy a Felvidéken csak akkor lehet majd magyarként értelmes, szabad és egyben biztonságos életet élni, ha helyrehozzuk az elmúlt évtizedek hibáit. Ha megértjük és elfogadjuk a szomszédainkat, a szlovákokat, a románokat, az ukránokat, a szerbeket. Ha egyértelművé tesszük, hogy nem tartunk igényt a területeikre. Ha a magyarban nem a lehetséges támadó felet látják majd, hanem az együttműködésre törekvő elkötelezett partnert. A közép-kelet európai régió tartós stabilitása és ereje egy olyan kiegyezésben rejlik, mint amilyennel az évszázadokon keresztül egymással harcoló franciák és németek alapozták meg az elmúlt fél évszázad békéjét és gazdasági prosperitását.