Keveseket érdekel, viszont szinte minden napra akad legalább egy hír szomáliai kalózokról. Tajvani halászhajót térítenek el,  bolgár roncshajót szállnak meg, egy öt hónapja fogva tartott brit tartályhajót engednek szabadon, görög hajót foglalnak el, orosz katonák hagyják őket vízbe fúlni, közben taktikát váltanak, és egyre bátrabbak is a kalózok.

Annak ellenére egyre hatékonyabbak, hogy a második világháború óta a legnagyobb hadihajóflotta cirkál az Indiai óceánon és a Szomáliához közeli Adeni öbölben.

Szomáliával egyetlen ország sem áll hadiállapotban, ezért hiába a hadihajók, hiába a fegyveres tengerészgyalogosok, a kalózok nem katonák, ezért nem lehet hajóikat lebombázni, rakétákkal, vagy torpedókkal meglékelni, és hullámsírba küldeni. A szomáliai kormányt sem lehet nemzetközi nyomásgyakorlással a helyzet megoldására kényszeríteni, segélyekkel sem lehet a kalózkodás elleni küzdelemben támogatni. Nem lehet, mert szomáliai kormány nincs, vagy csak kicsit van, de azt is inkább csak néha. Szomália államformája a wikipedia szerint anarchia. Az ENSZ-nek még saját kéksisakosait sem sikerült megvédeniük, a világszervezet elhagyta az országot, így még azt sem lehet pontosan megmondani, hogy jelenleg mi történik az országban.

Szomália vérzivataros történelmének egy olyan periódusát éli, amelyről semmi jót nem lehet elmondani. Egymással versengő törzsek vívják a hatalomért véget nem érő véres küzdelmüket. A pontos adat híján 8,5 milliósra becsült népességből a városi lakosság aránya 28%, az írástudatlanság 62%, a férfiak születéskor várható élettartama 46 év. A káoszból semmilyen kivezető út nem látszik körvonalazódni. A szomáliaiak évtizedek óta éheznek, nélkülöznek, és azt a keveset, amit mégis sikerül megtermelniük (egy főre jutó GDP 600 USD), azt a harcok, a fosztogatások azonnal eltüntetik. Nem csoda, ha akinek egy kis bárkája és egy AK47-ese van, az vesztenivaló híján a partok közelében tömött sorokban vonuló, csupa értékes kincstől roskadozó teherhajók megcsáklyázására adja fejét. Szomáliában a kalózkodás talán még mindig kevésbé veszélyes, mint otthon maradni, és élni a szürke hétköznapokat. 

Ha sikerül egy hajót eltéríteni, és megszállni, akkor helyi mércével mérve felbecsülhetetlen mértékű meggazdagodás is szóba jöhet, ha viszont a közelben járőröző NATO hadihajók valamelyike meghiúsítaná a támadást, a kalózoknak általában akkor sem (mindig) kell az életüket félteniük, hiszen a nemzetközi egyezmények és a jogi keretek hiánya miatt a kalózokkal általában senki sem tud mit kezdeni, ezért jobb híján többnyire a partokhoz közel elengedik őket. Kivételt képeznek persze az oroszok, akik úgy tűnik különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül a vízbe ölik a kalózokat.

Többségében azonban elmondható, hogy még egy békategóriás amerikai filmben is keményebben bánnak el akármelyik piti bolti szarkával, mint a Holland Hadsereg egyik felvételén egy hajó visszafoglalásakor a felfegyverzett kalózokkal.

Mielőtt azonban a kedves olvasó heves anyázásba kezdene, hogy atomot a nigáknak, azelőtt gondolkodjunk el azon, hogy az említetteken kívül van-e más oka is annak, hogy olyan sokan vállalkoznak a nyugati teherszállítók eltérítésére! Egyes források szerint például amióta Szomália hivatalosan is kormányzat nélkül maradt, azóta a nyugati cégek örömmel borogatják máshol csak körülményesen elhelyezhető (akár nukleáris) szemetüket a szomáliai partok közelébe. Állítólag az első kalózok korábban halászatból éltek csak a nagy nemzetközi halásztársaságok kíméletlenül lehalászták előlük a tenger halállományát. A neoliberális modellben a szabadrablásnak közismerten nagy hagyománya van. Lehet, hogy a szomáliaiak is csak azt teszik, amit velük tettek/tesznek.

Amit lehet elrabolnak.