Pólópokol

 

Szóval gyakorlatilag napi rutinszerűen mossák az agyunkat azzal, hogy mekkora a galiba. És tényleg akkora a galiba. Csakhogy ez nem ma derült ki. Most ne is menjünk bele abba, hogy a globális neoliberális gazdasági rend kritikusai évtizedek óta mondják ugyanazt, amivel ma már a fősodrú média is tele van. Igaz a kritikusokat korábban rendre lehurrogták, hogy amatőrök, kibicek, kusslegyen nekik ott a pálya szélén. Csak szotyizzanak tovább, vagy rágják a körmüket, kinek hogy tetszik. Majd a nagyok a pályán eldöntik, hogy mi meg hogy. Ők a szakértők, nekik ez a szakmájuk, ők ebből élnek, ők jobban tudják. Érdekes, ha annyira jobban tudják, akkor tessék már megmondani, hogy hogy sikerült ilyen nagyon elkúrni. Nem kicsit. Nagyon. És most nem a globális nagyságok mindenkori hazai kiszolgálószemélyzetére, a csaholó pulikra, böfögő kuvaszokra és nyüszítő vizslákra gondolok, hanem azokra a nagytekintélyű gurukra ott Manhattanben. Ennyire elbaszni szerintem én is el tudtam volna, ha magam mellé veszem a szomszédból Mancikát, aki talán még írni is tud, és akkor ketten szerintem simán ugyanitt tartanánk.

 

Jaj bocsánat, hülyeséget mondtam az előbb. Hiszen ők nem szúrtak el semmit. Nagyon is jól csinálták. Ezekben a válságos időkben is termelik a profitot. Amikor komplett országok a túlélésért küzdenek, amikor emberek milliói rimánkodnak könyörületért, akkor ezek az urak továbbra is képesek profitot realizálni. Igaz nem (mindig) olyan kiszámíthatóan, mint boldog békeidőkben, de azért egy-egy ország összeomlásán is nagyon szépen lehet keresni, vagy mondjuk ha elég "befektető" üti egyszerre az OTP-t, akkor azért abból is ki lehet még préselni némi profitot. Persze illik kisebb és gyengébb ellenfelet választani, mert abból tutira kiverhető a napi betevő.

 

Kicsit olyan ez, mint kimenni az utcára, aztán a sarkon bevárni Fejes nénit, aki fájós lábával biceg hazafelé a zöldségestől, jól tarkónküldeni egy viperával, kikeresni bríftasnijából a nyugdíjból maradt pár ezrest, és letiplizni vele. Persze ha közben meglátjuk, hogy másik pár suhanc éppen leveri a veséjét Árpibának, akkor azért pár potya százas, vagy visszaváltható üres üveg reményében mi is beszállhatunk az öreg elagyabugyálásába. Közösen hamarabb végzünk.

 

Kezdem úgy érezni, hogy amikor valamelyik brókerház szakértője ezt meg ezt tanácsolja, akkor annak pont az ellenkezőjét kell csinálni. Gondoljunk csak bele, miből élnek ezek az emberek. Ugye nem abból, hogy minden titkukat megosztják a nagyközönséggel. Még egymással sem. Nemhogy velünk prosztókkal a lerúgott kanapéinkon a szutykos paneljainkban. Már ugyan miért is lenne az számukra jó üzlet, ha a pénzünket hamarabb vennénk ki a problémás részvényekből, mint ők? Nekik az termel pénzt, ha a trend előtt járnak. Ha egyedül kaszálnak. És miért lennének olyan jó fejek, hogy a saját anyagi hasznuk kárára látnának el minket bölcs tanácsokkal, tuti tippekkel? Megannyi Jézuskrisztus ordítozik, hadonászik kivörösödve a világ tőzsdéin? Nem. Emberek, telve kapzsisággal. Egy német kutatásban brókerekkel ugyanazt a személyiségtesztet töltették ki, mint a pszichiátrián kezelt pszichopatákkal. Több esetben hasonló eredmények jöttek ki. Sőt... Az is kiderült, hogy nem kevesen vannak azok a brókerek, akiktől sokkal jobban kellene félnünk, mint a kényszerzubbonyokban vegetáló sorozatgyilkosoktól.

 

Tehát válság van. Mára minden magyar megtanulta, hogy ne vegyen fel felelőtlenül hitelt. De a brókerek, a befektetők, a szakértők, a pénzügyi éceszgéberek megtanulták-e a leckét? Nekem nem úgy tűnik. Azt látom, hogy a saját végletes kapzsiságuk miatt kirobbant válság hullámait még tovább korbácsolják, és csak rohannak tovább és tovább és tovább.

 

Egy tébolyodott rendszer végnapjait éljük, és nem tudom, hogy mi jön ezután, de félek, hogy nem tanulunk abból, amit eddig tettünk.

 

Ne legyen igazam.